Hírek

2010. június 26.Komárno - Arad 10:4

Komárno - Arad 10:4

Szombat este a szlovákiai Révkomáromban (Komárno) rendezték a BoxingONE Championship „A”-jelű csoportjának egyik fontos mérkőzését, ahol helyi Spartak Komárno az újonc BC Silva Lazar Arad csapatát látta vendégül.

A szervezőket egy nem várt meglepetés érte, ugyanis a B1 ligában 57 kg-ban számításba vett, szlovák válogatott Rudolf Dydi (Moszkvában is indult az EB-n) nem érkezett meg a mérlegelésig, így nem csak két pont előnnyel vágott neki a vendégcsapat a mérkőzésnek, de a házigazdák – hiányos csapatuk miatt – a csapatgyőzelem esetén járó 5 pont helyett csak 4-ért szállhattak versenybe.

Aztán a mérlegelésen kiderült, hogy a mérkőzés mégis egálról indul (2:2), mivel a románok nehézsúlyú versenyzője, Gánánáu Petrisor átesett a súlyhatáron. A 91 kg-osok mérkőzését – úgymond versenyen kívül - ennek ellenére megrendezték, s a ringben a román ökölvívó magabiztos győzelmet aratott Balogh Sándor ellen.

 

Káté Gyula

   Az újdonsült Európa bajnoki ezüstérmes - Káté Gyula

60 kg-ban a román csapat előnyre tett szert, ugyanis Holiantruc Daniel simán verte Polák Józsefet, úgy, hogy a második menetben a vendégbokszoló közel került egy döntő fölényhez is. (2:4) 64 kg-ban a magyar válogatott Eb-ezüstérmese, Káté Gyula Ripanu Ciprian ellen lépett kötelek közé. A kemény meccset Káté magabiztosan abszolválta, győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. (4:4)

 

 

Klasz Árpád

   Klassz megszenvedett a győzelemért...

69 kg-ban az felvidékiek másik vendégbokszolója, Klasz Áprád (Unió Kispest) nem akárki ellen húzott kesztyűt, ugyanis román ellenfele, Biea Flavius, egykoron kadet világbajnok is volt (2005), nem beszélve a több korosztályos világversenyen szerzett további medáljairól. Klasz remekül bokszolt az első menetben, sőt, a harmadik kör végén meg is csípte ellenfelét, amely után közel került az idő előtti győzelemhez is. Ám a folytatás már nem sikerült ilyen jól, a magyar klasszis mintha erőnléti gondokkal is küzdött volna. A sokat szabálytanakodó Biea óriási iramot diktált, többször sikerült a kötelekhez szorítani ellenfelét, de Klasz számos alkalommal eredményesen válaszolt. A harmadik kör elején állandósult a román fölény, de a vendégbunyóst sorozatos szabálytalanságok miatt intették. Aztán a hajrában Klasz feltámadt, többször tisztán eltalálta riválisát. A pontozóbírók döntése szerint Klasz Árpád nyerte az igen szoros összecsapást. (6:4)

 

Harcsa Norbert

   Harcsa "nyomasztóan" összeszedett volt...

75 kg-ban Harcsa Norbert (Unió Kispest) esélyt sem adott Catalin Rosúnak, és a tőle megszokott stílusban szedte „apró cafatokká” ellenfelét. A román sarok a második menet utáni szünetben adta fel a kilátástalan harcot. (8:4) 81 kg-ban ugyancsak sima komáromi siker született, ugyanis Ján Onda alig egy perc alatt kétszer is padlóztatta ellenfelét, Stoia Rubent, így újra repült a törülköző a piros sarokból. (10:4) 

A BoxingONE mérkőzést ismét a helyszínen tekintette meg Dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, aki szlovák kollégája, Kostka András társágában szurkolta végig a küzdelmeket.

Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
57 kg: Morar Julian - ellenfél nélkül (2:0)
60 kg: Holiantruc Daniel - Polák József (0:2) p.gy
64 kg: Ripanu Ciprian - Káté Gyula (0:2) p.gy
69 kg: Biea Flavius - Klasz Árpád (0:2) p.gy
75 kg: Rosu Cátálin - Harcsa Norbert (0:2) feladás a 2. m. után
81 kg: Stoia Ruben - Onda Ján (0:2) d.f 1. menet
91 kg: Gánánáu Petrisor - Balogh Sándor (0:2) Patrisor nem mért be


Az „A” csoport állása
1. Spartak Komárno 11 pont
2. Gladiator Győr 8 pont
3. Rybnik Boxing 5 pont
4. Silva Lazar BC 2 pont


A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg. A B1 július 29-én, Győrben, a Gladiator – Silva Lazar BC mérkőzéssel folytatódik.

Hozzászólások
Kérjük, írja be a nevét. 
Kérjük, írja be e-mail címet. 
Kérjük, írja be üzenetét, megjegyzését. 

A hozzászólások csak moderálás után jelennek meg!

« vissza a hírek oldalra
Bajnoki tabella
  • #
  • Csapat név
  • N
  • P
  • 1.
  • Komarno SHARKS
  • 8
  • 98
  • 38
  • 2.
  • Patent GLADIATOR
  • 8
  • 55
  • 26
  • 3.
  • Timisoara LIONS
  • 7
  • 58
  • 24
  • 4.
  • Debrecen THUNDERS
  • 7
  • 56
  • 24
  • 5.
  • Arad MOTORUL
  • 6
  • 43
  • 19
  • 6.
  • Galanta KIDS
  • 6
  • 38
  • 18
  • 7.
  • Ry-Ki GRIZZLIES
  • 6
  • 35
  • 18
  • 8.
  • Prostejov BULLS
  • 6
  • 36
  • 16
Hírlevél
Leiratkozás Feliratkozás
Kiemelt támogatóink
Alaszka Kft. Webshark Kft. Eurotrade Kft. Bail s.r.o.