Hírek

2010. július 30.Döntetlent hozott a győri rangadó

Döntetlent hozott a győri rangadó

Csütörtök este a Győr Plaza adott otthont a Gladiator – Arad SL BoxingONE Championship – amatőr ökölvívó csapatbajnoki mérkőzésnek, amely előtt és után profi küzdelmeknek tapsolhatott az igen szépszámú publikum.

A csapatbajnoki mérkőzés kezdési időpontjára zsúfolásig megtelt a bevásárlóközpont az ökölvívás miatt érkező tömeggel, így az eddigi legnagyobb érdeklődés mellett megrendezett BoxingONE esemény volt Győrben. Szerencsére a küzdelmek is izgalmasak voltak, vagyis az ökölvívás bizonyára újabb szurkolókat szerzett a helyi sportbarátok között.

Az 57 kg-os mérkőzéssel kezdődött a B1 forduló. A román bajnok Morar Julian ellen a győriek fiatal tehetsége, Pál Ádám kapott lehetőséget. A magyar bokszoló jelenlegi legfontosabb feladata a felnőttek közötti kellő rutin megszerzése, és ez a küzdelem tökéletesen megfelelt ennek a tételnek. Sőt, Pál az első menetben még meg is szorította riválisát, ám a folytatásban Morar kihasználta nagyobb rutinját, és jobb fizikumát, így román siker született pontozással. (0:2) A könnyűsúlyú mérkőzésen egyenlített a Gladiator, ugyanis Rácz Sándor a szokásos, vagány bunyójával könnyedén diadalmaskodott Daniel Holiantruc ellen. (2:2)

 

b1 57 kg.jpg

 

Az aradi csapat, a bemutatkozó mérkőzéshez képest, változtatott 64 kg-ban, noha a Révkomáromban helyet kapott Ripanu Ciprian a világ egyik legjobbjával, Káté Gyulával meccselt, akitől pontozással kikapni inkább dicsőség, mint szégyen. Győrbe viszont már George Popescu, a hatszoros román bajnok érkezett meg, aki a szintén az erdélyi városból származó Nyéki George ellen igyekezett meghálálni a Silva Lazar BC vezetőinek bizalmát. Óriási mérkőzés volt a két román anyanyelvű bokszoló között, de sajnos a Gladiator színeiben versenyző Nyéki nem bírt nagyhírű riválisával, döntetlenszagú meccsen, kis különbségű vereséggel hagyta el a ringet. (2:4)

 

B1 64 kg.jpg

 

69 kg-ban szintén parádés összecsapásnak tapsolhatott a publikum. A korosztályos világ- és Európa-bajnok Flavius Biea ellenfele a győriek nagy kedvence, Zámbó Dániel volt. A két bunyós nagy elánnal vetette magát a küzdelembe, és az első két menet alapján úgy tűnt, hogy Zámbónak sikerül borítani a papírformát, ugyanis szűken ugyan, de mindkét menetet megnyerte. Sajnos a hajrá már nem sikerül ilyen jól, így végül igazságosnak mondható döntetlennel zárult a párharc. (3:5)

75 kg-ban már nem volt pardon, ugyanis a gladiátoros Szabó László stílusos ökölvívással, simán, pontozással legyőzte Cátálin Rosút. Szabó óriási értéke a magyar amatőr ökölvívásnak, reméljük, hamarosan válogatott szinten is megkapja azt a figyelmet, amit képességei alapján megérdemel. (5:5) 91 kg-ban a fiatal Mezőfalvi Richárd kapott lehetőséget Nagy Zoltán mestertől, aki Gánánáu Petrisor ellen igyekezett meghálálni a Rába-parti edző bizalmát. Mezőfalvi nem vallott szégyent, ám Nagy Zoltán az első menet hajrájában – még mielőtt a román bokszoló döntő fölénybe kerülhetett volna – kivette védencét a küzdelemből. (5:7)


b1 81 kg.jpg

 

Így a félnehézsúlyú (81 kg) mérkőzés a csapatbajnoki forduló döntő küzdelmévé lépett elő: a román csapat már egy döntetlennel is diadalmaskodott volna, míg a Gladiatornak győznie kellett a pontmentéshez. Portéka Tibornak jutott a feladat, hogy szállítsa a győri csapatnak a továbbjutás szempontjából létfontosságú győzelmet. Ellenfele, Ruben Stoia nem tűnt megoldhatatlan feladatnak, ám Portéka talán nem volt csúcsformában, vagy csak riválisa igencsak kellemetlen stílusa zavarta meg. Nem tudjuk. Egy dolog biztos, a magyar fiú a csütörtöki, kevésbé látványos produkciója ellenére, úgymond „izomból” behúzta a győzelmet. (7:7)

A döntetlen eredménnyel valójában mindkét fél elégedett lehet, hiszen a csapatok kiegyenlített, nagy csaták alapján osztoztak meg a pontokon. A visszavágóra nem kell sokat várni, ugyanis augusztus 22-én már a Gladiator látogat Aradra.

Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
57 kg: Morar Julian - Pál Ádám (2:0) p.gy
60 kg: Holiantruc Daniel - Rácz Sándor (0:2) p.gy
64 kg: Popescu George - Nyéki George (2:0) p.gy
69 kg: Biea Flavius - Zámbó Dániel (1:1) döntetlen
75 kg: Rosu Cátálin - Szabó László (0:2) p.gy
81 kg: Stoia Ruben - Portéka Tibor (0:2) p.gy
91 kg: Gánánáu Petrisor - Mezőfalvi Richárd (2:0) fa. az 1. menetben


A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg.

Hozzászólások
Kérjük, írja be a nevét. 
Kérjük, írja be e-mail címet. 
Kérjük, írja be üzenetét, megjegyzését. 

A hozzászólások csak moderálás után jelennek meg!

« vissza a hírek oldalra
Bajnoki tabella
  • #
  • Csapat név
  • N
  • P
  • 1.
  • Komarno SHARKS
  • 8
  • 98
  • 38
  • 2.
  • Patent GLADIATOR
  • 8
  • 55
  • 26
  • 3.
  • Timisoara LIONS
  • 7
  • 58
  • 24
  • 4.
  • Debrecen THUNDERS
  • 7
  • 56
  • 24
  • 5.
  • Arad MOTORUL
  • 6
  • 43
  • 19
  • 6.
  • Galanta KIDS
  • 6
  • 38
  • 18
  • 7.
  • Ry-Ki GRIZZLIES
  • 6
  • 35
  • 18
  • 8.
  • Prostejov BULLS
  • 6
  • 36
  • 16
Hírlevél
Leiratkozás Feliratkozás
Kiemelt támogatóink
Alaszka Kft. Webshark Kft. Eurotrade Kft. Bail s.r.o.